Miért látogassunk el Kolozsvárra?

Erdély csodálatos

Kolozsvár Erdély szíve és egyben Románia egyik legszebb városa. Úgy véljük, hogy ebben a hangulatos városban jóformán minden megtalálható: ízletes ételek, barátságos emberek, pezsgő szociális élet és ugyanakkor rengeteg turisztikai látványosság. Ezenkívül Erdély egész régiója lélegzetelállító, még azok számára is, akik nem először járnak itt. A régió a hagyományos falvaktól kezdve a modern városokig vagy a magasló hegyekbe vezető ösvényekig sokféle látnivalót kínál. Nem is beszélve a a kísérteties legendákról, amik itt uralkodnak. Ki nem hallott már Drakula kastélyáról? Meglátogathatod, miután velünk túráztál.

Mindenkit magával ragad Kolozsvár szépsége és egyedi hangulata

Kolozsvár különleges helyet foglal mindazok szívében akik valaha is úgy döntöttek, hogy meglátogatják.
Mondhatnánk, hogy a város sosem alszik, mert szinte minden nap van egy-egy koncert, művészeti kiállítás vagy más szórakoztató esemény. 2015-ben elnyerte az Európa Ifjúsági Fővárosa címet, 2020-ban pedig az Innováció Fővárosa címre jelölték, hiszen itt találhatóak meg Románia első intelligens utcái.

Itt lehetetlen unatkozni, de ha mégis, akkor van néhány javaslatunk:

Figyeldd meg a város építészeti sokszínűségét

Egy egyszerű séta is elegendő ahhoz, hogy megcsodálhassa Kolozsvár lenyűgöző és különféle építészeti stílusváltozatban – az eklektikustól a modernig – tündöklő épületeit.

Gazdag gasztronómiai kínálat

Kedvenc éttermeink és kávézóink közé tartoznak:

A soha nem alvó város

Ha esetleg eddig még nem tudtad, Kolozsvár évek óta otthont nyújt Európa két legnépszerűbb zenei fesztiváljának: az UNTOLD-nak és az Electric Castle-nek.

2015-ben az UNTOLD elnyerte a “Legjobb Európai Fesztivál” díjat az European Festival Awards-on. Armin van Buurent a fesztivál szimbólumának tekintik, mivel, hogy ott volt a fesztivál minden egyes kiadásán, a 2019-es kiadásban pedig 7 órás show-t tartott az UNTOLD vendégeinek. Ez az előadása a korábbi évek előadásáival együtt a fesztivál legelismertebb művészei közé emelte.

Az Electric Castle más zenei stílust kínál. Míg az UNTOLD a techno, pop, hip-hop és indie zenei műfajok világában ismert művészeket sorakoztat fel, addig az Electric Castle alternatív, elektronikus, rock és reggae zenét kínál a fesztiválozók számára.

Bár a két fesztivált a koronavírus járvány miatt törölték, még mindig vannak más opciók, mint például a szabadtéri, kisebb fesztiválok, ilyen a Jazz in the Park. A fesztivál célja pedig az, hogy összehozza a város és a környék jazzkedvelő embereit.

Minden hétvégén vannak koncertek, kiállítások, kinti szíházdarabok, vagy más tevékenységek, csak tartsd nyitva a szemed 😉

A várost kivételes természet veszi körül

Bár tudjuk, hogy nehéz ellenállni a pörgős és aktív társasági életre hívó Kolozsvárnak, de azért ne feledkezz meg arról, hogy végtelen lehetőséged van élvezni a közelben lévő természetet is.
Akár egy nyugodtabb tóparti pihenésre vágyik, szeretne meglátogatni néhány érdekes helyet, vagy esetleg egy függőágyban henyélne, ne aggodjon, itt mindenre nyílik lehetőség.
Töltsd fel magad energiával és fogadd meg alábbi javaslatainkat ha egy felejthetetlen élményben szeretnél részesülni. Ígérjük, nem fogsz csalódni.

Tárnica-tó

Távolság Kolozsvártól: 30 km
A Tárnica-tó egy gyönyörű hely mely úgy a helyiek, mint a külföldi turisták kedvenc célpontja.
Bérelhetsz ponton hajókat, ha egy kis kikapcsolódásra, lazulásra vágysz, vagy akár bulit is rendezhetsz itt. Ugyanakkor itt a Lukács-kő és a Dániel-kő felé vezető hegyi utak feltárására is lehetőség akad.

A Bács-Hója erdő

Távolság Kolozsvártól: 5 km
A szokatlan formájú megcsavart és lehajló fákkal teli Bács-Hója erdőt sokan kísérteties, sőt paranormális jelenségekkel asszociálják. E pletykák ellenére a helyiek által ez egy igen kedvelt hely, mely kikapcsolódásra, és számos szabadtéri aktivitásra mint a paintball, airsoft vagy íjászatra nyújt lehetőséget. A kerékpározás is nagyon népszerű a környéken.

A bonchidai Bánffy-kastély

Távolság Kolozsvártól: 31 km
A Banffy-kastély, egy 17. században épült emlékmű mely nagy építészeti sokszínűséggel rendelkezik, mivelhogy ötvözi a reneszánsz, a barokk, a neoklasszikus és a neogótikus stílust. Népszerűsége az elmúlt 8 évben fokozatosan nőtt, az Electric Castle fesztiválnak köszönhetően, amelyre évente több tízezer ember is ellátogat. A legenda, miszerint a kastély kísérteties, nemcsak a helyieket, hanem az egész ország turistáit vonzza.
Azt mondják, hogy a kastélyban szolgáló istállófiú, állítólag meglátta az úrnőt a lovászfiúval szerelmeskedni. Azok pedig, hogy ne tudja beárulni őket, eltették láb alól. A szerencsétlenül járt szolgálófiú szelleme pedig azóta is kísért a kastélyban. Akár rajongsz a jó zenéért, építészetért vagy kísérteties történetekért, ha teheted, mindenképp látogass el ide, nem fogod megbánni. 

Tordai sóbánya

Távolság Kolozsvártól: 31 km
A tordai sóbányát Erdély szívébe nyíló kapujának tartják számon. Ezzel mindannyian teljesen egyetértünk.
Ez a varázslatos hely a só kinyeréséért folytatott ásatások eredményeképpen jött létre. A millió évvel ezelőtt létező tenger elpárolgása és a későbbi tektonikus mozgások eredményeképpen fellelt sókészletet állítólag már a rómaiak idején megkezdték kitermelni. Napjainkban a bánya már csak turisztikai központ és gyógyhely. Futurista kinézetének köszönhetően akár azt is mondhatnánk, hogy egy NASA űrhajó alagsorába léptünk.

Léta vára

Távolság Kolozsvártól: 31 km

Tordai-hasadék

Távolság Kolozsvártól: 35 km
A Tordai-hasadék Erdély egyik legismertebb és legszebb szurdok-völgye. Ez a természeti csoda fekvésének köszönhetõen egy látványos és festői kilátást kinál a turisták számára. Itt végighaladhatsz többféle és különböző nehézségű hegyi útvonalon. Utad során megfigyelhetsz több mint 60 barlangot, a hasadék rendkívüli élővilágát, a védett virágokat és növényeket, valamint számos gyönyörű madár- és rovarfajt.

Az oldalon használt és a Kolozsvári élet hangulatát tökéletesen megragadó fotókat Florica Alex készítette. Több ehhez hasonló képet Instagram oldalán tekinthetsz meg.